2013. március 19., kedd

Pénztelenül:)


Mottó: "Manapság az emberek tudják mindennek az árát, de semminek sem az értékét" (Oscar Wilde)

Milyen érzés az, amikor sikerül eladnod valamit? és milyen, ha úgy érzed, nem annyit kaptál érte, ami járna...? Mikor azt látod, hogy mások jobban, többet keresnek kevesebb erőfeszítéssel? Mikor valaki megkérdezi egy kézműves termékről, mi a csudáért kerül ennyibe? Milyen érzés? Hadd ne mondjam...:)
Folyton pénzhiánnyal küzdünk, de sose szenvedünk hiányt. Van fedél a fejünk felett. Vannak meleg ruháink és még tetszenek is:) Van mindig étel az asztalunkon. Jut kicsi arra is, ami nem létszükséglet. Na jó, néha van számlacsúszásunk... de ezzel ma már mindenki így van, még a telefonos ügyintéző is, aki azért hív, hogy figyelmeztessen:) komolyan, pár hete nagyon jót beszélgettem egyikükkel:))
Utálom a pénzt. Ezért nem is érdekel. Mások, akikkel pár éve kezdők voltunk a meskán, már menő vállalkozásként kézműveskednek, és csodálom őket, mert el nem tudom képzelni, hogyan lehet így felvirágoztatni ebben a világban valamit... Ha megerőltetném magam, biztos befutnék én is és "wampolhatnék" meg szerepelnék a női magazinokban, kiserit susmorognának a villamoson egymás közt, ha feltűnne egy táskám... hjaj, azért ezt most jólesett elképzelni:) De sose lesz ilyen..... 
Mert tényleg nem érdekel:)
Az érdekel, hogy a gyerekeimnek jó legyen. És nem a márkás cipőtől vagy a tengerparti nyaralástól lesznek boldogok, hanem a biztonságtól és a meleg fészektől. Ha hazajönnek és ebéddel várom őket, amit együtt leülve eszünk meg. Ha elmegyünk a zeneiskolai koncertekre, nyílt napokra, sétálni, vagy csak együtt kertészkedünk. Ha este olvasunk nekik, összebújunk reggel, és bármikor vihoghatunk egyet egymáson. 
Nekünk így jó. Nem mondom, hogy nem lehetne jobb is, de tudjátok, mi a boldogság kulcsa? A megelégedettség. Ha örülünk annak, amink van, és nem sóvárgunk folyton. A mai világban pont ezt a sóvárgást használja ki a sok reklám, a divat, és elhiteti az emberekkel, hogy nekik több kell, más kell, jobb kell. És azonnal:) 
Hát nekünk nem kell. Amire igazán szükségünk van, mindig megkapjuk, megvesszük, néha hihetetlen úton-módon, tudnék mesélni:)
A varrásból annyit keresek, ami a konyhára megy el. Nem többet, de nem is kevesebbet. Ha éppen már nincs pénzünk, akkor biztos, hogy jön egy vásárlás, megrendelés, amivel pár napig megint tovább húzzuk...  Nem is kell sok, nem élünk nagylábon. Ahogy Pál apostol írta:
"Mert semmit sem hoztunk a világba, és ki sem vihetünk semmit. Így hát, ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel. Akiknek azonban elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek, azok kísértésbe, csapdába, sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embereket. Mert a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere, és erre a szeretetre törekedve némelyek eltévelyedtek a hittől, és mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat."(1Timóteusz 6:7-10)
De hogy lehetne pénz nélkül élni? Milyen jó lenne, ha tényleg azt kapnánk a munkánkért, ami és amennyi kell... hogy mindig meglegyen az, amire éppen szükségünk van. Hogy elégedett lehessen mindenki... és egyenlően legyen mindenkinek. 
Tudom, hogy ilyen ebben a világban nem lesz, emberek ezt nem tudják már megoldani. De van egy kis remény arra, hogy legalább a környezetünkben változtassunk: létezik egy kezdeményezés, ami a cserén alapul, mint valamikor régen, a pénz előtt. Adsz valamit, és megkapod, ami neked kell. Bevallom, mesésnek hangzott, hisz pont a mai pénzéhes világban ki tenne így? De reménykedek... mert tudjátok: vannak még csodák:)


15 megjegyzés:

almameter írta...

Erika, nagyon fontos dolgot említettél most; engem is régóta foglalkoztat a kérdés. El tudok képzelni olyan ideális helyzetet, mikor nincs szükség pénzre (pl. egy elzárt, önellátó, összetartó közösségben, ahol cserekereskedelem folyik).
Az, hogy valaki mennyire elégedett az anyagi helyzetével, az nagyban tudatosság kérdése, és azt hiszem, nálatok ezzel nincs probléma.
Hogy ki a sikeres alkotó... Nem is tudom, hogy mondjam, de szerintem vannak olyanok, akik nem jobbak az átlagnál, mégis sikerül maguk köré teremteniük valami hírnevet, amitől fogalom lesz a nevük, és sikeresek lesznek. Talán jó marketingesük van. Aztán mikor beindul az üzlet, talán már megy magától is. Csak azt az időszakot kell kiböjtölni, amíg beindul...

Erika Radics írta...

Hát igen, a tudatosság...:) és a gyerekeknek is ez kellene, az ő szintjükön. Egy példa: a minap felvetettem, mi lenne, ha újra, mint pár evvel ezelőtt, az iskolában ennének. Itthon egyre nehezebb a semmiből varázsolni... A reakció: "Ugye, ez most vicc?!" fel voltak háborodva:) "Jó - mondtam -, de akkor marad tovább a tészta-rizs-zöldség körforgás..." "Semmi gond, sokkal finomabb is, mint a menza, meg minek ennénk egy asztalnál azokkal, akik nem a barátaink?!" na ennyit arról, hogy anya aggódik a nem túl változatos étrend miatt.... tényleg igaz a példabeszéd: jobb egy tál főzelék....:)))
Az alkotók meg.... más tészta, nem is merek erről írni, mert már nem egyszer darázsfészekbe nyúltam vele. Mindenesetre tudok olyanokról, nem titok, mert a blogukban is nyíltan megírták, akik pl. a karácsonyra készülni sem tudtak, mert utolsó pillanatig a megrendeléseket varrták... aztán csak hullafáradtság és alvás napokig. Na ilyet sose tennék. Megint inkább a főzelék:)))

böpörö írta...

Egyetértek azzal, amit írsz, és nagyon tetszik a felfogásotok, nálam is most jött el az a pont, amikor már vissza kell vennem a munkából, hogy annyit lehessek a kicsivel, amennyi lehetséges. De ez nagyon nehéz.
És hogy a befutott kézművesek mellett szóljak, szerintem többségük nem a pénzhajkurászás miatt csinálja így, ahogy csinálja, hanem egyrészt, mert szerelem. Másrészt, meg ha befutott, tényleg nehéz meghúzni a határt, meddig dolgozzon és mi az, amit már ne vállaljon be. Mert sokan keresik fel azzal, hogy boldogok lennének egy olyan tárggyal, amilyent ő készít. Innét meg már lelkiismeret kérdése, hogy bevállalja-e, hiszen örömet okozni nagyon jó dolog, igaz?:)
De tudom, hogy nem ellenük akartál szólni te sem:)

Erika Radics írta...

Nem, egyáltalán nem ellenük!!:)) tudom, hogy szerelem, csak azt mondom, nem tudom a titkukat. De valaki elárult egy momentumot belőel, amire nem is gondoltam: általában van mögöttük anyagi háttér, pénz, és akkor a megkeresett pénzt nem ételre, gyerekre kell költeni, hanem visszaforgathatja és virágoztathat:)) na ez eszembe sem jutott:) ilyen naiv vagyok... mert mi sose álltunk így:)
De az is tény, hogy ha becsületesen akar valaki vállalkozni, rengeteget kell dolgoznia...

Ildikó írta...

Szia

Bevallom, nagyon nehezen tudnék pénz nélkül élni. A gyereknek a (speciális semmi flac) 35eFt-os szemüvegét nem tudnám másból megteremteni, sem a másik úszásoktatását (tyúkmellű ez erősíti a mellizmokat).
Ja a nagyobbik lába már lúdtalpas az ilyen-olyan cipők miatt.

Nekem nincs bajom a főzelékkel, tésztával, gyorsan megvannak férj sem vár el túl sokat, de úgy néz ki lisztérzékeny vagyok. Szóval tészta kilőve.

Bevallom a Meskán nem nagyon veszek semmit, megvarrom amit lehet, szerencsére a fiaim számára az a párna amit én varrtam sokkal értékesebb, mintha vettem volna egy sokkal szebbet és gondolom a gyerekek többsége így van ezzel.

Ahol meg nagyüzemben folyik a varrás karácsony előtt január-március környékén gondolom, nem sok a megrendelés, így a pihenés is megvan. Viszont van pénz új anyagra, feltölteni a kamrapolcokat.
Mindenki más, én szeretnék visszamenni dolgozni, nehéz lesz mert későn fogok hazaérni, de nyolc év elég volt itthon. Szeretnék végre már felnőttekhez szólni és nem azon agyalni mit főzzek és miből. Mert valljuk be az anyasági az uszodára elég aztán már nincs is.

Ildikó

Ildikó írta...

van még ilyen csereoldal: ad6kap6, bevallom a másikat nem ismertem.

Ildikó írta...

Na jól elbeszélgetek magammal, nekem az általd belinkelt oldal nem működik, regisztrálnák, de elfeketedik a képernyő.

Alapvetően egyet értek veled, én is számolgattam mennyi időm lesz a családra, gyerekre, háztartásra, ha visszamegyek dolgozni. De én nem tudok úgy élni, hogy nem tudom miből lesz holnap, holnapután sőt az egész hónapban az ebéd.
Vagy olvasok egy receptet és el kell halasztanom, mert nem tudom megvenni a hozzávalókat.
Ugyanakkor érzem, hogy jó így, hogy most is ebéd után hazahoztam a fiúkat és várta őket a palacsinta. Kipróbálom hogy jobb és majd meglátjuk.

Ildikó

Erika Radics írta...

Ildikó, itt vagyok:)) bocs, csak kicsit besűrűsödött tegnap meg ma a dolog...
Teljesen megértelek, nem egyszerű. És nem lehet pénz nélkül élni ebben a rendszerben, az tény. Ahhoz, hogy tudjak várni és nem aggódni, nekem is erős hitre van szükségem, ami pedig tapasztalaton és azon alapul, hogy ismerem Istent:) tudom, hogy sose hagy cserben:) de persze sose ülök tétlenül, nem várom a sült galambot a számba reppenni... Szoktunk beszélgetni arról, milyen nehéz meghúzni azt a határt, meddig tegyél te magad és mikortól várj Istenre. Mert a Biblia azt írja: "Vesd a terhed Jehovára,
És ő fenntart téged.
Sosem engedi, hogy ingadozzon az igazságos"(Zsoltárok 55:22) Mint a mondásban: segíts magadon, az Isten is megsegít:)) Ebben segít, amit Jézus tanított: "Így tehát továbbra is keressétek először a királyságot és az Ő igazságosságát, és ezek az egyéb dolgok mind megadatnak nektek ráadásként."(Máté 6:33) (és még érdekes hozzáolvasni a 25-32 verseket) Ha tehát jó a sorrend az életemben, mindenem meglesz, ami szükséges... és akkor és annyi:)
Most ennyi jutott hirtelen eszembe, rohanok ebédet osztani!:))

Rita nyirati írta...

mivel azonban nem csöng minden hónap elején a számláján a fizetés, muszáj, hogy érdekelje, mennyi folyik be. és ez nem zárja ki, hogy szeresse a munkáját.
arrólmeg nem is szólva, hogy bizony, bizony előfordul, hoyg nem hawaii nyaralásra kell nek a pénz, hanem azért, amit írtál, hogy legyen fedél a feje fölött, legyen meleg és legyen ruhája.

Rita nyirati írta...

ah, a fele lemaradt :(

szóval, arról írtam, hogy egy, hoyg a wammpolhatnék nem elhatározáskérdése, hiszen pályázni kell és meglehetősen nehéz bejutni.
kettő, hogy bár megtehetné, hoyg ne érdekli a pénz, mivel azonban a pénz arra kell, hogy kifizesse a számláit, hát dolgozik. és keményen dolgozik.

Erika Radics írta...

Zazálea, remélem, nem támadásnak érezted ezt a kis eszmefuttatást.... Világért sem akartam megbántani vele senkit, téged főleg:) tényleg csak nem tudom, mi a titka a sikernek, ebben a pénzéhes-pénztelen világban, amikor ráadásul az emberek ízlése ferdült, igénytelenség is növekedőben, nem értékelik a kézműves munkát, mert egy vásárban is inkább megveszi az ezerforintos kürtőskalácsot, mint a hatszázas apróságot a gyereknek.... Kemény munka, tudom ezt is, én is szoktam "beindulni", de család mellett ez is nehezebb. A wampról meg megvan a véleményem, de azt végképp nem írom ide, hogy ne borzoljam az idegeket tovább:)

Rita nyirati írta...

nem bántottál meg, csak volt egy olyan érzésem a bejegyzés olvasása közben, hogy nahát, minek is ez a hajtás. a megélhetésért, azért. és némi örömért is, igen.

és ezt mondom úgy, hogy szeretem, amit csinálok,látszólag sikeres vagyok (nem tudom,ennek mi a mértéke?), de ha nem teszem, állhatok sorban segélyért.komolyan.

a wamp-ról nem tudom,mi a véleményed, belül nyilván más,mint kint, mindenesetre kemény átalakuláson megyünk át ott is, ami nem mindig tetszik. de. de vannak pozitívumai, csak ne lenne az a sok urban legend róla!

LARION írta...

Én szeretnék több pénzt a kezeim között érezni Erika , miközben hasonló az érték szemléletünk, de nem szégyellem kimondani , leírni soha, hogy a pénz köré rendelhetős formátum nem feltétlenül tesz torzzá bennünket..... És persze most azokra az érett személyiség típusokra gondolok, akik nem a hívalkodás céljára alkalmazzák ezt a fire-fura emberi eszközrendszert , ha hanem a meglévő életminőségük javítására, hisz plussz örömöket von be a megléte az ember életébe .... Nekem borzasztóan fáj, hogy nincs annyink, amennyit igazán szeretnék , mert jó lett volna gyerekeink képzéseire fordítani..... Ha kitudtunk volna fizetni egy magán művészeti iskolát, ahova igazán valók lettek volna és a többi .... nekem ezért fáj a hiány és miközben mindketten írtó sokat dolgozunk a Férjemmel és a látszat ellenére nem jön vissza a befektetett energia és persze nem olyan idők szakadtak az utóbbi években a nyakunkba, melyek tovább támogathatták volna legalábbis a hazai körülmények között az elhivatottságainkat, szenvedélyességeinket ..... Amúgy meg akárki akármit is mond, ha nem él egy művész Bpesten, sokkal több mínusszal képviseli a válllalkozását , huisz túlzólagos a budapesti alkotók támogatottsága, elkényeztetetik őket az alájuk pakolt lehetőségek sorai és persze, ha budapesti lennék én is élvezném természetesen ezt a feelinget , miért is lennék saját magam ellensége ... És sokkal könnyebb úgy megépíteni a vállalkozást, ha a szálak folyton egymásra tudnak épülni, abszolút erőteljesek a kapcsolódási pontok kínálta formálódások .... Sokkal könnyebben adódnak a kibomló ajánlatok, mint azoknak, akik Budapesten kívül küzdenek ugyanezekért a plussz pontokért, mert ott kell lenni valójában és nem élhet mindenki Budapesten sem ... A lapok .... Hát ja , nekem is volt pár éve egy besokkallásom, hogy akármelyik magazinhoz nyúltam , a budapesti alkotótársak dőltek ki onnan is lépten - nyomon és fárasztó egy idő után ez a fajta túlzólagosság , mintha más alkotók nem léteznének az országban .... miközben de ... És biztos bennünk is van hiba , hogy lemaradunk, kimaradunk néhány fontos körből ....passszzz... És nyílván az is sokat számít , ki milyen generációhoz tartozik .... Szóval én szeretnék több pénzhez jutni a mostaninál, mert állati kimerítős élmény fillérzeni a havi energiákat és pláne, jól jönne egy plussz műhely , jól jönne aLÁnyoknak két külön szoba, jól jönne a következő lépcsőfok egy udvaros ház , több szobás ..és atöbbi ....és hiába küzdünk és lóg a belünk nem tudunk elérni ezekhez az amúgy másoknak evidens , életminőség javítós formákhoz és nincs jóféle családi támogatás sem körülöttünk, aki ránk segítene időnként , hogy néhány cm-vel előrébb jussunk és ne fogyjon és égessen ki bennünket mindinkább a hiábavalós küszködés a "normális" életfeltételek fenntartása végett ...... Fárad az ember , ahogy halad az időben ..... :)

zazálea írta...

99 %-ban egyetértel, Larion, vagyis szinte minden soroddal.
egyetlen dolgon akadt meg a szemem, ez pedig az, hogy a fővárosi alkotóknak könnyű (jó, ez egyszerűsítés, igazad van), és tulajdonképpen még ebben is igazad van, de ennek megvannak a maga hátulütői. persze, sok a vásár, ezáltal sok a lehetőség, de éppen ezért sok bába közt elvész a gyerek, nincs ekkora vásárlóréteg, valljuk be. és konkurencia meg dögivel, alád dolgoznak, alád kínálnak, satöbbi. megélhetési harc egy-egy vásár sokszor és ez nem válik előnyére. ettől függetlenül az országunk vízfejű, minden szempontból az.

mindent írhattam volna magam is, annyira egyetértek veled.

Erika Radics írta...

Larion, megertelek, mert mi is igen kicsi labon elunk.... es nem baj az, ha vagyik az ember jobbra, szebbre, az visz elorebb, ha nem csak ulunk abban, ami van, hanem vannak terveink, celjaink, es haladunk felejuk... az a baj, ha valaki sovarog, betegesen mast akar mindig, az folyton irigykedo lesz, mast okol a maga allaotaert, bajaert, na ott mar baj van....
es szerintem is a a fovaros elkenyeztetett, mi itt nem valogathatunk vasarokban, max egy evben van nalunk is 3, 4, amin kezmuveskent megjelenhetek, kecskemet se jobb sokkal. azert inkabb sok baba legyen, mint egy se.... a vasarloreteg is mas, itt tenyleg inkabb isznak esznek, mint a gyerek kezebe adjanak valami szepet.... probaltam mindkettot, magasan a fovaros vezet....

Ha tetszett, maradj és olvass még:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...