2010. december 5., vasárnap

Végre itthon!

Nagyon köszönjük a sok jókívánságot, imát, együttérzést! Sikeresen megúsztunk mindenféle drasztikus beavatkozást, antibiotikumos kezelést és egyéb atrocitást. Végülis nem tüdőgyulladás volt, hanem egy fránya vírus, ami nagyon hasonló hangokat produkál a tüdőn, és a doktornénink inkább beutalt, nagyon megijedt. Ehhez az ijedtséghez képest semmi komoly vizsgálat és gyors gyógyszerelés nem történt... leszámítva egy Rindex-infúziót, amit nem is igazán értek, miért kellett, valószínű a laborok nem mutattak túl jó elektrolitszintet, de erről persze én, laikus szülő mit sem sejthetek... És első este majdnem boszorkányégetés áldozata is lettem, amikor a nővér megtudta, hogy Barnabás nem kap semmit anyatejen kívül, még teát sem, pedig az aztán nagyon kéne! És nekem ezt ki mondta?! Mosolyogva közöltem, hogy mindenki... mire megkérdeztem volna, hallott-e esetleg a WHO-ról vagy a Magyar Védőnők Egyesületéről, fejcsóválva és undorodva kiviharzott, de talán jobb is, a békesség kedvéért... egyébként úgy nézett ki szegény "kedvesnővér", mint egy depressziós varjú... komolyan sajnáltam... és persze másnap is ő volt nappalos:) Meg is kaptam tőle a kedves pillantásokat és jóindulatú beszólásokat, mire én mindig csak mosollyal reagáltam, elhatároztam, hogy nem zökkenthet ki, semmivel! Nem is sikerült neki, hehe:)

Barnabás nagyon jól viselte a viszontagságokat, roppant rugalmas kis emberke. Sokat szopizott, élvezte az édeskettest velem:) Ilyen kis helyeske volt már első este:


Én csak Mikrobinak hívtam...
Amúgy mindent öszevetve nem olyan rossz ez az egész kórházasdi, ha az ember felkészül bizonyos dolgokra, például a legrosszabbakra, és akkor kellemesen csalódik:) Nem, most komolyan egész jó hely volt, saját ággyal, szobatárs nélkül, tiszta mellékhelységgel, zuhanyzóval, kedves és segítőkész nővérekkel, orvosokkal, diétás koszttal, szép kilátással... reggelente láttam a napfelkeltét is! És végre jókat aludhattam, nem kellett mosogatnom... bár a horgolást már untam, állandóan elkezdtem valamit és lebontottam, elkezdtem, lebontottam... Hát Kossuth-rádiót hallgatni néha elég nyomasztó volt, ennyi hírt soha nem hallottam még egyszerre, gyógyfürdőbe se megyek többet és télen nem kelek útra még téligumival se, de az amerikai kémektől nem tudok elbújni sehova, ez már világos...
Viszont Barnabással nagyon sokat játszottam, sokat okosodott, ha még pár napot maradunk, talán beszélni is megtanítom... És ami a legfurább volt, hogy nem sírt! A szomszéd szobából meg is kérdezte egy anyuka, hogy sose sír?! Mire én: deee, otthon állandóan... itt valószínűleg élvezte, hogy vele foglalkozunk folyton, egyedül az orrszívást nem kedvelte, de csak tekergett meg nyafizott, nem ordított. A babyhaler maszkja alatt egyenesen vigyorgott meg bohóckodott, az összes nővér odavolt érte. Altatni se kellett, szopizás után elbágyadt, letettem a kiságyba és énekelgettem neki, tettem-vettem, és egyszercsak elaludt... hát komolyan nem ismertem rá!


Azért a magyar egészségügy siralmas... én elhiszem, hogy kicsiből kell kihozni a legjobbat meg kevesen vannak, stb, stb, de egy csomó minden nem kerül pénzbe és nagyon távol állunk  "Európától" is...
Döbbenten olvastam a koraszülött kórterem ajtaján: "Édesanyáknak tilos a bemenet!" és az anyuka tényleg nem mehet be a saját babájához... ellenben egy kórterembe fektetik a beteg gyerekekkel.
A nekünk is felkínált tea cukorszirup volt, vízzel hígítva tudtam csak meginni.
A nővérek zöme dohányzik, a kórtermekből nyíló erkélyre vonulnak ki vihogva, hangoskodva, még a főorvos is velüktart... és a szülők is.
Ez a dohányfüst egész nap ömlik be a résnyire nyitvahagyott ablakon, mert muszáj szellőztetni, úgy fűtenek, van vagy 28 fok...
A tévé bömböl a folyosón.
Egy halom plüssjátékot kínálnak fel a játszósarokban, ami ugyebár nem lemosható... mást nem is találtam, hiába kerestem Barnabásnak valamit, így maradt a hirtelen táskábadobott három játéka.
És hát még mindig él az a fajta lenézés és semmibevevés, amit a dolgozók a szülők iránt tanúsítanak, tisztelet a néhány kivételnek, akik viszont éhbérért, 20-30 éve szívvel-lélekkel és sok szeretettel segítenek bármiben és bárkinek. Találkoztam igazi tündérekkel...

Bár Barnabás sokkal jobban van, ma saját felelősségre engedtek haza minket, csak mert van itthon is babyhalerünk és tudom gyógyszerelni őt, de kedden vissza kell vinnem még egy hallgatózásra meg a zárójelentésért. De én is látom és a nővérek is látták, hogy ő volt a legjobb állapotban (csupa hasonló fulladós baba jött, tele lett az osztály), és mostmár az itthoni légkörrel teszünk vele a legtöbbet.

 Nagyon jólesett, hogy ennyien gondoltatok ránk, bár János jó nagy pánikot keltett szerintem:) Velem volt Ágó kosárkája, amit még régen nyertem tőle, ebben hurcolom a kötős-horgolós dolgaimat. És velem volt Andi csodaszép kék meglepetés-sálja, amit pont csütörtök reggel hozott a postás... majd mutatok képet róla! És velem volt lélekben sok-sok emberke... Köszönöm!

28 megjegyzés:

Csillagos írta...

Örülök, hogy egészségesek vagytok. Érdekes a kórházas tapasztalat, mi többször voltunk a Bethesdában Pesten és pont az ellenkezőjét tapasztaltuk mindig: nem volt sem hangos tv, sem cigifüst, viszont sok előzékeny nővér és orvos... Ja és a "csak" szoptatásért sem (nagyon) szóltak be... De azért ne kelljen ezt élőben megtapasztalnotok:)) Isten áldjon meg Benneteket:)

Anna írta...

Örülök, hogy megszabadultatok.
Tetszett a beszámoló. Jobb lett volna ha nem kellett volna sor kerüljön rá, de jó hogy vége.
További jobbulást.

Skippo írta...

Örömmel hallom, hogy jobban vagytok! Kár, hogy így kell "pihenned"... :)De ezek a "lopott" napok hoznak majd még közelebb benneteket, amikor csak egymáséi lehettek! Fontos ez a kisemberkéknek. Én is gyakran hallom, hogy "anya enyém", pedig csak egyedül van, mármint, mint gyerekkorú gyerek. :D Sajnos, mint más szakmáknál is, ahol emberekkel érintkeznek még luxus a mosoly, s a kedvesség, hiába nem kerül semmibe. Én is megvívtam már harcaimat a "kedves" nővérekkel... Ráadásul férjem is eüben dolgozik... De legalább egy kis józan paraszti ésszel egy kis logisztikát kialakítanának, s nem raknák a még egészséges, más problémákkal küszködő gyerekeket össze fertőző beteg gyerekekkel. Az ottani játékokat meg én sem merném odaadni a gyerekemnek... Nem hiszem, hogy korrektül tisztítanák őket! Ha már a wc tiszta, már annak örül az ember... :( De ez van. Inkább kerüljük el, ha lehet! Vigyázzatok magatokra! Jó egészséget! Anyatejnél amúgy nincs jobb, amit kaphat! Ne is idegesítsd fel magad, hogy legyen bőven! Én is egy évig szoptattam, kizárólagosan vagy 6 hónapig, utána is ez volt a fő sokáig. Vizet csak 8 hónaposan kóstolta meg először. /pedig anyám nekem is jött a teázással, főleg éjszakára ajánlotta, persze csak azért, hogy ne kelljen éjszaka szoptatni, de én inkább felkeltem hozzá. :) Talán ennek eredménye, hogy szénhidrátfüggő vagyok :(/ De így csak egyszer volt beteg, akkor is csak két napig. :)

Aranyalma írta...

Jó volt olvasni, örülök, hogy ismét együtt a család! :)

Lidércke írta...

Örülök, hogy javul a legény. :) Otthon hipp-hopp rendbe jön majd! :)
Az egészségügy siralmas, és teljesen egyetértek veled: van, ami nem pénz kérdése, csak emberségé, de az sem működik. :((

janucbajusz írta...

Igen, örülünk és köszönjük:-(D

Szera írta...

Annyira örülök, hogy itthon vagytok! :)

Ida13 írta...

Ez mind-mind olyan ismerős!
Velem annak idején közölték, hogy vizit idejére ki kell mennem a teremből.Ja!Hogy a 9 hónapos gyerekem fogja elmondani, hogy mi is történt egész nap? De akkor kiabálni fog velem a főorvosasszony. Mondtam, hogy nyugodjanak csak meg ŐK, mert VELEM fog kiabálni, ha annyira akar majd, de ÉN nem megyek ki! Semmi baj sem volt!Szerintem a főnökön múlik nagyon sok.

szoptatásilag fogorvostól kaptam ki. Attól viszont sokat.

Örülök, hogy jobban vagytok! Ez a fő! :)

aarkus írta...

Örülök nektek.

Zazálea írta...

Persze, a baba éppen úgy néz ki, mint akinek nem elég az anyatej, persze, jaj, Istenem...

Altair írta...

Örülök, hogy végül mégis enyhébb volt és már otthon is vagytok.

Nincs szörnyűbb, mint kórházazni. Oldalakon keresztül tudnám szidni a heimpált, pedig csak 2 napot és egy éjjelt voltunk benn...

Érdekes, hogy ezt mondod, az én kis törött kezű négyévesem se szólt egy kukkot se, pedig neki csak a felkarja törött el. De amíg ott voltunk, nem evett, alig ivott és egy szót se szólt, legfeljebb bólogatott vagy a fejét rázta. Micsoda megkönnyebbülés volt, hogy hazafele a kocsiban végre hallatta a hangját: "Mikor kapom meg a legómat?" :o)

LARION írta...

Örülök, hogy jobban vagytok.......... nagyon bírom az írói vénádat.....klassz kis nőci lehetsz élőben is......... :))))))
És nagyon szép a Kisfiad , mint ahogy a Testvérkék is jól sikerültek....azok anagy , bogárka szemecskék........ csodalények.....

Mammka írta...

Olyan édes ez a kicsi legényke!!!!!!Úgy,de úgy örülök,hogy végre otthon vagytok!!!!
Ugye,hogy minden rosszban van valami jó?: most kiBarnabásoztad magad egy kicsit.:)
Puszi!

Annamária írta...

Jaj, úgy örülök, hogy jobban vagytok!!!
Sokat gondoltunk rátok!
Gyógyuljatok!

zseniko írta...

Sokat gondoltam rátok, és nagyon féltettelek benneteket. A kórháztól... és a magyar egészségügytől... Katasztrófális!!! Csak ha majd nagyon sok időd lesz, olvass bele: http://zseniko.blogspot.com/2010/11/godorben.html Majdnem meghalt az édesanyám a lelketlen, embertelen, trehány ápolók miatt. De a Gondviselés adott elég erőt és kitartást.

Krisztallit írta...

Jó, hogy így tudsz hozzáállni! Mi háromszor estünk túl kórházi kényszerpihenőn, de soha nem a rossz emlékek jönnek elő ha rágondolok. Gyógyuljatok meg teljesen!!!

Jandó írta...

Nagyon örülök, hogy Barnabás jobban van, és így átvészeltétek ezt az egészet.Remélem mostmár minden a legnagyobb rendben lesz.

Bea írta...

Örülök, hogy jobban vagytok. Jó volt olvasni a beszámolót. A szoptatás miatt visszamenőlegesen irigykedem egy kiscsit- nekem már egy hónapos korában kevés volt a tejem. (3. gyereknél) És erre jött még az orvos, hogy éjjel ne szoptassam, mert akkor nem hagy majd aludni. Hát, úgy hajnalban megszoptattam mindig, mert ha akkor volt tejem, és a baba éhes volt... És ahogy nőtt, úgy aludta át az éjszakát is, nagyon jó kis baba volt. :)

m írta...

Örülök hogy épségben otthon lehettek végre:)

Sárosdi Virág írta...

Már nagyon vártam ezt a bejegyzést, Eri! :)

batorba írta...

Gondoltam rátok olvasva a bejegyzést, és totál együttéreztem. Kórházi tapasztalatom az nincs...de a szoptatásról csak annyit, hogy nekem két és fél éves volt a kicsi...amikor letette a cicit.És 1 éves koráig még kostoltatás is csak minimális volt. És teát én sem adtam, csak vizet pohárból.:-))) Szóval ne zökkentsen ki a nővérke. Jó az úgy, ahogyan nektek jó!:-))) Szép napot kívánok és gyógyulást!
Csilla

csipkelelkű írta...

De jó, örülök, hogy minden rendben. (És nagyon szeretem a humorodat!)

Barbi írta...

Hála az égnek, hogy minden rendben! Jobbulást! Az anyatejről pedig annyit, hogy áldhatod, hogy van! Nekem sajnos ne volt, nem tudtam Ábelt szoptatni, és ha nem lesz egy tesója, akit majd tudnék, akkor örök szomorúság marad, annyira vágytam erre az anya-gyerek meghitt pillanatra! És igenis, minden benne van, ami kellhet egy gyereknek! Majd eszik még eleget, ha kijön a foga. :D

Ágó írta...

Drága Eri!
Nagyon örülök, h minden rendben és jobban van a kis gyönyörűség, és majdnem sikerült megríkatnod, hogy még arra is volt gondod, h megemlítsd az apró dolgokat, amit a blog-barátnéktól vándoroltak hozzád! A legjobbakat kívánom mindannyiótoknak! Ági

Piroska írta...

Örülök, hogy már otthon vagytok,s annak még jobban, hogy nem volt annyira nagy a baj. Bár a kórház az sohasem jó.
Én anno csak kivizsgálásokra hordtam a gyereket, de én elmagyaraztam a doktornőnek, hogyan álljon hozzá az én gyerekemhez, ha együtt akar vele működni.Egykicsit furának találta, de később rájött , mennyire igazam volt.
A legjobbakat Nektek!
Pirimami

kiseri írta...

Annyira kedvesek vagytok mind!!! És úgy válaszolnék külön-külön mindenkinek, és úgy beszélgetnék is veletek, jól kibeszélve a tapasztalatokat szopiról, kórházról, édes, mindent elviselő gyerekekről...

Berry írta...

Jaj, de jó hogy jobban vagytok! Jobbulást kívánok nektek! És igen, amikor a nagyon okos emberekkel találkozik az ember, akkor mosolyogni kell! Remélem hamarosan teljesen felgyógyul ez a kis legény!

H. Mária írta...

Jobbulást! Ádámmal én is megkaptam, hogy miért csak anyatejet kap. "Anyuka nem tudja, hogy egy 3 hónapos gyereknek kell a tea?" Válaszom: "ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, de igen, hiszen már felneveltem 8 gyereket! Talán elboldogulok a kilencedikkel is valahogy.":) Ezután már én irányítottam. :) Azért tudni kell, hogy ebbe a kórházba már nem először voltam sajnos és már tudtam, hogy melyik nővérrel hogyan kell beszélni, na meg orvossal. Nem hagytam magam, mikor vért vettek és ki akartak küldeni, vagy mikor a fülét akarták felszúrni én megkérdeztem, hogy az adatok (vérvétel)nem támasztja alá, ezért nem engedem! Jól tettem, mint kiderült. :)
Mi is felső légúti problémákkal voltunk bent (9 nap, utána 4 nap).

Ha tetszett, maradj és olvass még:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...