2010. június 1., kedd

Születés 5.

Aznap nem akartam még szülni... valahogy nem éreztem még készen magam, hiába sürgettem már hetek óta a dolgot, a körülmények látszólag még ellenem voltak. Jakab karja gipszben, apa betegen egész nap, egy pár dolog még nem készült el, bőven lett volna még tennivalóm.

És este, miközben telefonon vihorásztunk a barátnőmmel, azt gondoltam, bepipiltem... elindultam zuhanyozni, de a meleg valami csak folyt tovább... és akárhogy szagolgattuk apával, nem volt szaga... sőt enyhén rózsaszínes volt: ez a magzatvíz! Visszahívtam a barátnőm, aki nagyon bezsongott és próbált engem is lelkesíteni, de én még ott tartottam, hogy most nem alkalmas a szülés. És különben is, fájásaim sincsenek, én nem megyek sehova. Hogyne, hogy megpiszkáljanak valamit, amit még nem kéne...

Közben azért áthívtuk a lányokat, akik a gyerekekre vigyáztak, én meg pakolásztam még egy pár dolgot, de a fájások nem jöttek... csak a megszokott jóslók, olyan kis gyengén... Ám a lányok édesanyja (ő hat gyermeket szült) elmesélte, hogy a negyedik szülésnél már alig voltak fájásai, egyszerűen kitágult és jött a baba – és legyek szíves mentőt hívni és elindulni, mert sohase lehessen tudni... Na erre kicsit megijedtem és Jánossal mentőt hívattam, aztán uzsgyi! A mentőben már ötperces fájásaim jöttek, de vagy én szoktam meg már megint a fájások erősségét, vagy tényleg nem voltak túl erősek, és mire beértünk, kicsit le is álltak.

Bent a megszokott arc fogadott: újra együtt szülhetek Julikával, a kedvenc szülésznőmmel! Éljeeen!!! Ő se akart hinni a szemének...:) "Amikor legutóbb azt kérdeztem, mikor találkozunk, csak vicceltem ám!" – mondta mentegetőzve. A nevetgélésünket látva és ismerve a rutinunkat megkérdezte: "Egyébként minek jöttek?!" Hát igen, fájások nélkül... de a magzatvíz csak folyt, folyt...
Jött a CTG, az ügyeletes orvos, a papírmunka...
Az orvos külön fejezetet érdemelne, kedves ám vicces figura volt: mint egy szórakozott nagypapa, és mintha kicsit zavarban lett volna... vagy csak zavart? Kiderült, egy iskolába járnak a gyerekeink, a lánya az aznapi Megasztárban nem volt benne, pedig szerepelt, szóval kedélyesen elbeszélgetett velünk. A vizsgálat után azt mondta, ha nem haladunk, éjfélkor oxitocint köt be. Ötödik gyereknél?! Ekkor fél kilenc-kilenc között jártunk, a méhszáj két és fél ujjnyira tágulva, a doktorbácsi érezte a bébi haját...:) Én pedig elhatároztam magamban, hogy éjfél előtt itt baba lesz, punktum.

A szülésznő elvitt a szokásos welnessre, és szemmel láthatóan nem bízva az orvosban, megvizsgált ő is. "Egy jó vizsgálat jó fájásokat csinálhat" – mondta. Én nagyon bíztam benne, olyan ő nekem, mint egy nagynéni, aki ismeri minden mozdulatom... és reménykedtem, hogy a doktorbácsi nem vesz részt a mi kis közös bulinkban, valahogy benne nem bíztam. Aranyos nagyon, de annyira szétszórtnak tűnt...
Beöntés helyett tudjátok, hogy mostmár kúpot adnak? Kíméletesebb, az biztos...:)
Miután megtörtént, aminek történnie kellett, zuhanyozni mentünk Jánossal (igen, ott volt velem, bár kicsit háttérbe szorítottam idáig, bocsánat! és remekül volt, mintha nem is lett volna beteg, mondjuk az egész napot átaludta, mintha tudta volna, hogy erőt kell gyűjtenie). De a fájások csak nem sűrűsödtek és erősödni se akartak.

Aztán 11 óra körül újabb CTG... ami alatt egy darabig nevetgéltünk, beszélgettünk, ám én kezdtem csak csendesen mosolyogni a poénokon, aztán már az se nagyon ment... de még mindig olyan volt, mint az erősebb jóslófájások. De Julika tudhatott valamit, átkísért a szülőágyhoz... akkor már nagyon nem vigyorogtam. Egy pár fájást az ágy mellett állva tűrtem, aztán inkább megpróbáltam felmászni, itt négykézláb maradtam, amivel nagyon megleptem a szülésznőt: "Na így még nem vezettem szülést! De benne vagyok!" Én jókislányként inkább lefeküdtem... és szétnyomorgattam János kezét. Ekkor már annyira sűrűek voltak a fájások, hogy két vizsgálat között két és félujjnyit tágultam... éreztem, ahogy a baba feje nyomul lefelé...

Az orvos újra megjelent, és az este egyik legviccesebb jelenetét adta elő egyszemélyben. Megfogta a kezem és szónokolni kezdett (de komolyan!): "Szívből örülök, hogy maguk ilyen jól ismerik egymást, igazán örülök, hogy szültek már együtt és ismerik egymás igényeit! Mert vannak, akik fekve szeretnek vajúdni, vagy vannak akik állva, ajánlhatom az alternatív módszereket is: labdát vagy bordásfalat... szóval szóljon nyugodtan, mit szeretne, és csak bátran!" És fogta magát, elment... mi meg értetlenül néztünk egymásra mindahányan, hogy most akkor mi van?! Nem látja, hogy szülünk?! Ki akar már itt labdát?! De pont az ilyen megnyilvánulásai miatt örültem, hogy elment...:)

Néha panaszkodni szerettem volna, nyavalyogni meg hisztizni, de mindig ti jutottatok eszembe: a fél országot tartom teljes izgatottságban, nem adhatom fel! Tudatosítottam magamban, hogy minden fájással közeledik a nagy pillanat, amit hetek óta várok és ami már olyan kellemes és jó, és akkor vége! Eldöntöttem, hogy a következő fájás tolófájás lesz és én kinyomom ezt a bébit... szóltam is, hogy jön a baba... a szülésznő rámnézett és eszeveszett kapkodásba kezdett mindenki: riasztották az orvost és a csecsemőst, közben a szülésznő szólt, hogy ne nyomjak, tartsam vissza, míg fél kézzel fogta a gátam, másik kezére a másik szülésznő húzta a gumikesztyűt, közben János valami gombbal megemelte az ágy egy részét, a többit pedig szétszedték, én majd' szétszakadtam... és végre nagy levegőt vehettem és zutty! Kibuggyant belőlem egy emberke, óriási mennyiségű magzatvízzel! Csak semmit nem láttam belőle a megemelt ágy miatt, hiába próbáltam megnézni... "Nem is olyan nagy, mint mondták!" – mondta a szülésznő, miközben leszívták az orrát és leemelték a köldökzsinórt, ami a vállára volt akadva. Majd megérkezett a doktorbácsi, gratulált, a kezemet szorongatta és meg volt hatódva...

Nagyon jó volt megölelni a kisbabámat... végre... De hogy milyen kis okosan nézett már akkor!


Öltöztetés után megszoptathattam, ő pedig rögtön tudta, mit kell tennie... nagyon meghitt és kellemes volt így együtt...

Aztán apa babázhatott vele, míg egy puszi után el nem vitték...

A kimaradt részeket apa fogja megírni, a rajongói nagy örömére...:) én már órák óta írom ezt a bejegyzést, kicsit elvesztettem a fonalat, mert közben hol szopizni kellett, hol ringatni, ebédet főzni... hát folyt.köv. nemsokára!

18 megjegyzés:

Jó áron webáruház írta...

De jó volt ezt olvasni! :-) Már nagyon vártuk a beszámolót! Gratulálunk és boldog vagyok, hogy szép emlékeket hagyott a szülés! Szurkoltunk Neked nagyon. :-)

Anna, írta...

De jólesett olvasni! Úúúúgy vártam.
Kérlekszépen nemcsak félországot hanem félvilágot tartod izgalomban, mert én nem tartozok az országodhoz!!! Pihengélj (azt a bizonyos főzést jó lenne ha átvenné vki), várom a folytatást.

Silerika írta...

Olyan jó volt olvasni! A sok aggódás után azért milyen jó, hogy már így emlékezel! Jó egészésget az egész családnak!

Bea írta...

Jó volt olvasni, köszi. :)
Én az első csemetémet szültem így- azt hittem, hogy bepisiltem- és hülyének néztem magamat- de aztán, hogy nem akart abbamaradni, felhívtam az orvosomat. Taxi, a taxiban nylon zacskóra ültem, nehogy eláztassam... a kórházban kérdezték, hogy milyen fájásaim vannak? Én meg visszakérdeztem , hogy milyen az a fájás? 3 óra múlva volt egy babám. :)

Lidércke írta...

:)))) Ez igazán szép szülés volt.

Szera írta...

De jó nektek... :)

Strugamano írta...

Izgalmas, felemelő, csodálatos! Olyan érzékletesen írtad le, hogy szinte láttam magam előtt az egészet! Már alig várom, hogy újra szülhessek! :))
Sok boldogságot nektek!

Belly írta...

Gratulálok:-)))

janucbajusz írta...

:) Majd igyekszem.....

Pejho írta...

Hát nem is tudom mit írhatnék. Már alig várom, hogy találkozzunk és babaillatot szimatolhassak:))

Nils Holgersonné írta...

juj, de jo volt ez a hosszu beszamolo! jo volt olvasni, ugy orulok, hogy minden siman ment!

a legjobban az a resz tetszett, hogy egy fel orszag varja, hogy megszuljel :D

(en is, en is babat akarooook!)

Nils Holgersonné írta...

ja, es en sem Mo-n lakom, szoval nem csak a fel orszagot, de fel Europat tartottad izgalomban :)

Skippo írta...

Köszönöm a beszámolót. Eszméletlen aranyos Barnabás Kelemen. Jó, hogy már ilyen rutinod van, s kedves, segítőid. Aki szült már, tudja, hogy ritkán a doikin múlik a dolog. Inkább egy jó bába kell, mint rég. Én ebből kimaradtam, mert nem jöttek a fájások... Kicsit még mindig sajnálom, hogy nem tudtam szülni, csak a császár... De a félelmeimből elvettek kicsit a Te tapasztalataid. :)/Nagyon nehéz, komplikációkkal tarkított terhességem volt... :(/
Még mindig nagyon sok boldogságot, s jó egészséget kívánok Nektek! Remélem a boldog apuka beszámolója mellett látunk még testvérezős képeket is! :)

Naomi írta...

Igazán gyönyörűen öntötted szavakba az érzéseid...fantasztikus volt olvasni!!! Köszönöm!

Minden jót kívánok Nektek, legyetek boldogok, egészségesek, és vidámak mindig!

Puszi: Naomi

natasanati írta...

Szia Erika!
Nagyon jó volt olvasni a beszámolód. Bár már rutinos vagy :) de kicsit bátorsággal tölt el, ha ilyeneket olvasok, hogy ha nekem is lesz babám talán nem kell annyira félni a szüléstől. Köszönöm.

Fércművek írta...

De szép rólatok a közös kép. Mintha nem is szültél volna. :))

hordosv írta...

De jó ilyet olvasni:) Ilyenkor én is úgy vágyom még egy picire...aztán a nagyobbak ismét kiborítják a pohár kakaót és már nem annyira. Csodaszépek vagytok!!!

Ejjkukk írta...

:) Ma ilyen "minden megkönnyez" nap van! De ez a kis szösszenet nagyon jó volt! Nagyon örülök nektek!!!

Ha tetszett, maradj és olvass még:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...